Blog

Ültessünk paradicsomot

2024.02.20 13:13
Ültessünk paradicsomot

Hamarosan itt a tavasz, ami azt is jelenti, hogy elérkezik a kertészek egyik legaktívabb időszaka. Rengetegféle virágot, zöldséget, gyümölcsöt ültethetünk majd a tavasz folyamán, így például a paradicsomot is. Sokan a paradicsomot vagy akár a paprikát is, palántaformában kezdik nevelni, majd kiültetni a kertbe.

Mikor időszerű elültetni a paradicsommagokat?

A legjobb, ha már februárban beszerezzük a magokat és elkezdjük csíráztatni őket. Kezdetben egy csíráztatóban is elegendő kezdeni a nevelést, és körülbelül 4 hét múlva át lehet ültetni a növényeket egy cserépbe. Arra mindig figyeljünk, hogy a fiatal növények elegendő fényt kapjanak.

Hogyan ültessünk paradicsomot magról?

A paradicsommagokat egyenletes távolságban vessük el, és körülbelül 0,5-1 cm vastag talajréteggel borítsuk. Az aljzatot gyengéden nedvesítsük meg vízzel és a talaj hőmérsékletét az első magok kikeléséig 22 és 25 Celsius-fok között tartsuk. A csíráztatókat érdemes fóliával letakarni, hogy a talaj nedvessége és hőmérséklete megfelelően magas maradjon. De nem szabad elfelejteni, hogy néha húzzuk le a növényről a és szellőztessük.

Mikor ültessük át a paradicsomot egy cserépbe?

Miután a paradicsom kikel, vegyük le a fóliát, és csökkentsük a hőmérsékletet 16-20 fokra, a talajt pedig tartsuk továbbra is nedvesen. Amikor a palántákon megjelentek az első levelek, akkor szét lehet őket ültetni, azaz a palánták áthelyezhetők külön cserepekbe. Ilyenkor válogassuk ki a palántákat, és dobjuk ki a fejletlen vagy esetlegesen beteg növényeket.

A paradicsom szántóföldi termesztése – a megfelelő hely kiválasztása

Ha kiültetés időszaka is elérkezik, mindig olyan helyet válasszunk, amely humuszban gazdag. A paradicsompalánták vízáteresztő talajban fejlődnek a legjobban. Szeretik a napos, szélvédett helyet.

Érdemes odafigyelni, hogy ne ültessük őket burgonya közelébe. Ugyanazokra a betegségekre fogékonyak, és a burgonya közelében termesztett paradicsomot nagyon gyakran megfertőzi a burgonyafertőzés. Az uborka mellé sem tanácsos paradicsomot ültetni.

Viszont mehet a petrezselyem mellé, amely pozitívan hat a paradicsom ízére, valamint a bazsalikomhoz is, amely elriasztja a levéltetűeket, a pókhálós atkákat és az üvegházi fehérlegyeket.

Mikor ültessük ki a paradicsomot a földbe?

A paradicsomot az utolsó fagy után, május közepe körül lehet a földbe kiültetni. A palánták kiültetése előtt kell nekik egy kis „hozzászoktatási” időszak. Ehhez tartsuk a növényeket körülbelül 7 napig 10 Celsius-fok alatti hőmérsékleten, csökkentve az öntözést.

Ez az alkalmazkodási időszak, ami után kiültethetjük a paradicsomot a kertbe, az előzetesen előkészített ágyásba. Készítsünk elő komposzttal vagy trágyával gazdagított területet. Amikor a növények elkezdenek növekedni, fontos a rendszeres trágyázás.

Milyen sűrűn ültethető a paradicsom?

A paradicsom ültetési sűrűsége annak fajtájától függ. A magasra nővő zöldségeket körülbelül 40-50 cm-ként kell elültetni. Az ilyen típusú termesztést karókon végzik az úgynevezett “egy hajtás” módszerrel, azaz csak egy főhajtást hagynak, a többit pedig visszavágják, hogy a növény energiája a termés kifejlődésére összpontosuljon.

A bokros, talajon elterülő paradicsomfajták esetében ültető lapát segítségével 30-90 cm-ként kell ültetőgödröt ásni. A palánták kiültetését követően a paradicsomok körülbelül 80 nap alatt betakaríthatók. A paradicsomokat akkor kell betakarítani, amikor teljesen megértek. A paradicsomok érettségének megítéléséhez ellenőrizze a színüket és az ízüket. A paradicsomok akkor számítanak érettnek, ha pirosra vagy narancssárgára színeződtek, és édes ízűek.

A paradicsom termesztése erkélyen, balconon

Arra is van lehetőség, hogy akár egy panelház erkélyén is nevelhetünk paradicsomot, Teendőnk annyi, hogy tápanyagban gazdag, jó minőségű virágfölddel vagy zöldségfölddel tölts meg félig a cserepet. Majd helyezzük rá a növényt, takarjuk be földdel, nyomkodjuk meg körülötte, és alaposan öntözzük. Balkonládába ültetés esetén válasszunk alacsonyabb fajtát. Nagyobb cserépben nevelhetsz magasabb paradicsomot is. Széltől védett, napos részen keressünk neki helyet.

 

A növény néhány héten belül feléli a friss virágföldben lévő tápanyagot, ezért tápoldatozásra van szüksége. Használj paradicsomoknak összeállított, bio növénytápot.

A paradicsom ültetése magról egyszerű folyamat, amely lehetővé teszi, hogy saját termesztésű paradicsomot fogyaszthassunk.